Andrzej Sapkowski Cikkek extrák Író Spinoff Spoiler The Witcher: Blood Origin

A Blood Origin milyen szinten fogja érinteni a vajákokat?

A Spinoff sorozat elsősorban azért lehet érdekes a számunkra, mert belőle megtudjuk a vajákok eredettörténetét. Most ebben a bejegyzésben összegezném nektek, hogy a könyvek alapján ez miként történt, így a sorozatban milyen történetszálra számíthatunk ebben a témában.

1. A szférák együttállását követve a szörnyek a kontinensre jöttek. Akadtak köztük Ghoulok és vámpírok is, tehát magas intelligenciájú szörnyektől a kisebbekig minden megfordult. Az akkor ott élő gnómoknak, törpéknek és tündéknek meg kellett birkózniuk az új ellenfelekkel.

2. Nem sokkal később az emberek a kontinensre jöttek, és elfoglalták a tündék földjét. Amíg az újonnan jött emberek próbálták túlélni az északi időjárást, a szörnyek elszaporodtak, mert nem volt, ki irtsa őket. 100 év alatt a nordlingi emberek átvették a hatalmat a kontinens felett.

3. A szörnyek továbbra is szaporodtak, és már falvakba is betörtek, ahol öltek és faltak. A kisebb falvak és az erdők veszélyessé váltak az emberek számára. Tudták, valamit kezdeni kell ezek ellen.

4. Az emberek tudták, szükségük van valakire, aki megvédi őket a szörnyektől. A 860-as években Cosimo Malaspina, a tanítványa, Alzur, és Alzur tanítványa, Ulivoi Idarran, a három varázsló kísérletezni kezdett, hogy megteremtsék azt, amire vágytak. Már az együttműködésük előtt furcsa kísérleteket folytattak, többek között szörnyekkel kapcsolatban, és különböző szörny-prototípusokat gyártottak le. Épp ezért, mindhárman tökéletesen értettek a génmutációkhoz.

5. Alzur állt a kísérletek élén. Fiatal férfiakon kísérleteztek, hogy olyan erőt adjanak nekik, akik képesek megvédeni őket a szörnyektől. Nagyon fájdalmas volt a kísérletezés, és rengetegen bele is haltak. De egy nap megvolt az első túlélő. A fiatal férfi, akinek nem tudni a nevét, macskaszemmel, rendkívüli állóképességgel és erővel, alap mágiával és koncentrációkészséggel rendelkezett. Megszületett az első Vaják.

Ha érdekel a vaják-kiképzés, akkor [ebben a menüpontban elolvashatod].

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük