1. évad Hírek Soundtrack

A The Witcher soundtrackje esélyes az Emmy díjra

Bébi Yoda. Jean-Luc Picard. Egy középkori Vaják. Egy világ, ahol tündérek emberekkel kavarnak. Steve Carell a Holdra tart… Idén a Fantasy és Sci-Fi világa remek zeneszerzőket tudhat magáénak, és mindegyik esélyes arra, hogy elnyerje 2020-ban az Emmy eme kategóriáját.

A méltán híres Netflix sorozat 100 millió streammel rendelkezik, amivel már előre tudtuk, hogy esélyes lehet díjakra. Sony Belousova és GIona Ostinelli, a két zeneszerző több, mint 50 remekművet alkotott az első évadnak, és [terveznek még a másodikban is Kökörcsin számára dalokat írni]. Érdekesség, hogy már akkor egy órányi zene volt mögöttük, amikor az első részt el se kezdték forgatni.

Tehát kijelenthető, hogy a két zeneszerző nagyon komolyan vette a feladatot, és a munkájuknak meg van a gyümölcse.

A cél az volt, hogy az akkori kor összes hangszerét felhasználjuk, néha tradicionális, máskor kortársabb módon. Ez egy változatos kontinens, elfekkel, tündékkel, rengeteg szörnnyel; ennél kevesebb nem igazán jellemezhetné a változatosságát – mondta Sonya.

A leghíresebb daluk a Toss a Coin to Your Witcher lett, ami behálózta az egész világot. Az eredeti, angol változatot 28 millió alkalommal hallgatták meg a YouTube-on, és még a brit slágerlisták TOP 40-ébe is bekerült.

Kökörcsin a kontinens rocksztárává válik. Valahányszor új területre mennek, a háttérben hallható dallamok mind Kökörcsin dalainak a feldolgozásai – árulta el Ostinelli.

Az esélyesek között feltűnik még a Star Wars, Space Force, Fargo, Carnival Row és a The Mandalorian.

Ha érdekel a Vaják első évadának teljes zenelistája, [ezen a linken] meg tudod őket nézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük