Andrzej Sapkowski mesélt a The Witcher mögött rejlő mitológiákról – Interjú

Andrzej Sapkowski 72 évesen sok mindent tudhat maga mögött. Élete munkája mégis a The Witcher, annak ellenére, hogy mellette más trilógiát is írt. Most egy interjú készült vele, amiben nem csak a kedvenc történetszálunk mögötti mitológiákba enged betekintést, de a gyerekkoráról is beszél, illetve az olyan könyvekről, amik nagy hatással voltak az életére.

Milyen fajta mitológiát használtál fel a The Witcher megalkotásában?

Könnyebb lenni megnevezni azokat a mitológiákat és kultúrát, amiket nem használtam fel. Mert volt egy pár. Például – csak hogy említsek párat -, a szláv mitológiából a vámpírok, leshik, kikimorák, vodyanok. A germán volt a Vad Falka. A lengyel a bruxa. Az arab a ghul. A skót a kilmoulok. Voltak driádok a görög mítoszokból. A Paracelliai gnómok. Ott voltak a japán kitsunék. Benne volt a Kis Hableány Hans Christian Andersentől. A Hófehérke a Grimm testvérektől. Jeanne-Marie Leprince de Beaumont Szépség és Szörnyetege. Tündék és törpök, amik mondhatni Tolkienesque-k. Szóval ez egy elég választékos koktél. De ez volt az a működési forma, amit elfogadtam.

/A teljes interjút a Bővebben gombbal érheted el/

A nap melyik szakában szoktál írni?

Reggelente, ha megegyezünk abban, hogy a 11 óra még reggel. És miért? Mert ez illik az életstílusomhoz.

Hogyan kezeled az írói válságot?

Az írói válságot túlértékelik. A kifejezést lusta írók találták ki, és hoztak létre, akiknek nem volt kedvük írni, és ürügy kellett az ügynöknek vagy a kiadónak. De az igazság az, hogy egy könyvben mindig van mit csinálni, még akkor is, ha nem érzed, hogy tudnál írni. Ki tudod javítani azt, amit eddig leírtál, az sosem árt. Kutathatsz, információt gyűjthetsz későbbre. Elolvashatsz versenyképes könyveke – nem azért, hogy ötleteket lopj, de hogy észre vedd a hasonló trendeket, és kiemeld belőlük azt, amire neked szükséged van.

Mely könyvekhez térsz vissza újra és újra?

Mikor kisfiú voltam, A.A. Milne Micimackójához. Amikor tinédzser, Alexandre Dumas pére, A három Muskétáshoz, és így tovább. Illetve minden Jules Verne könyvhöz. Mikor tanuló voltam, Lem és Tolkien következett. Később Umberto Eco és Arturo Pérez-Reverte. És amikor nem volt új könyv, kezdtem az egészet előről. Egyszer elolvasni őket elég. És ma is így gondolom.

Melyik az a nem irodalmi kultúra, ami nélkül nem tudnád elképzelni az életed?

Nem irodalmi? Valószínűleg a whisky.

Mi a legjobb írói tanács, amit valaha kaptál?

Soha senki nem adott még olyan tanácsot, ami a hasznomra lett volna. Talán azért, mert sose kértem. Ennek ellenére voltak, akik tanácsokkal próbáltak szolgálni, de azok idiótaságok voltak, szóval semmibe vettem őket. Voltak olyanok is, akiknek a tanácsára hallgattam volna, és akiktől számítottam is tanácsra, de hallgattak.

Melyik könyvbe szerettél bele legelőször?

Az első a Micimackó volt, A.A. Milne-től. Nagyjából hét voltam. Egy kicsit később Karl May és Winnetou voltak a kedvenceim, ugyanebben az időben James Fenimore Cooper Az utolsó mohikán könyvét szerettem nagyon. Miért? Ki tudja. A kérdés arról szólt, melyikbe szerettem bele. De valaki meg tudja magyarázni, miért esünk szerelembe? Körbe lehetne ezt írni?

Nevezz meg egy klasszikust, ami miatt bűntudatod van, hogy nem olvastad még el.

Be kell vallanom, hogy több – vagy inkább egy halom – klasszikus volt, ami annyira untatott, hogy nem jutottam a végére. Visszatettem a polcra, egy elég nyilvánvaló helyre, hogy mindenkit tudja, megvannak. Még tovább megyek – voltak köztük olyanok, amelyek az én zsáneremben íródtak: SF és Fantasy. Hogy bűntudatom van-e emiatt? A legkevésbé sem. Miután ezek a könyvek untattak, nekik kellene rosszul érezni magukat.

Van olyan könyv, amit azt kívánsz, bár te írtál volna?

Nos, a Biblia. Annyi eladószámmal és annyi nyelvű kiadással szívesen rendelkeznék. Komolyra fordítva a szót: A rózsa neve. Elképesztő vázzal rendelkezik, teljesen elvarázsol és lehengerlően jól megírt könyv. Ez egy ritka kombináció.