1. évad Cikkek Érdekességek extrák

Apró észrevételek a sorozatból 2. rész

Ebben a cikksorozatban részenként elemzem a sorozatot, és összevetem a könyvekben történtekkel. Vajon milyen különbségeket találok?

A sorozat már azzal kezd, hogy megismerjük Yent és a történetét. A könyvekben ezt viszont nem részletezik. Annyit tudunk, hogy mikor Geralt „belelát” Yennefer lelkébe, egy göbre hátú lányt lát. Továbbá kisebb visszatekintéseket kapunk, például, hogy Yen apja haragszik az anyjára, amiért ilyen gyermeket szült, és a nő tündevérvonalát hibáztatja mindezért. Az apja a sorozatban eladja Yent, a könyvekben viszont megcsalja az anyját, aki pedig mindezt Yenre fogja, és ütni kezdi őt. Később ő lesz az, aki odaadja Aretuzának a lányát, hogy megszabaduljon tőle. Évekkel később visszamegy, hogy bosszút álljon a szülein, ezt a sorozatban viszont (eddig) nem taglalták. Ahogy a sorozatban, úgy a könyvekben is olvashatunk arról, hogy Yen fel akarja vágni az ereit, a sorozatban viszont nem láthatjuk, hogy mindezek után kisírja a lelkét, mert tudja, később nem lesz alkalma rá.

A sorozatban Ciri 15 éves, a könyvekben viszont 12. Ebből kifolyólag nem is képes úgy menekülni, mint ahogy azt a rész mutatja. Valóban a druidákhoz kerül, viszont nem ő menekül oda, hanem az erdőben találnak rá.

A sorozatban ők ketten egy fogadóban találkoznak, míg a könyvekben egy ünnepségen. Kökörcsin a pódium alatt élvezi egy fiatal lány gyönyörét, ami után Geralt mellé szegődik, remélve, hogy 1. a Vaják látványa elijeszti a dühös férfiakat, 2. inspirációkat gyűjthet a balladáihoz. Emellett fontos megjegyezni, hogy a könyvekben már jóval azelőtt találkoznak, hogy a világ végére mennének, ahogy azt a második részben teszik.

A Sylvannal történt találkozás is másképp alakul. Geralt és Kökörcsin munkát keres, amikor megállítja őket egy fiatal. Azt mondja, hogy a földeken egy ördög él, de nem akarja a lény halálát, csak el akarja ijeszteni. Geralt először megnézi magának a szörnyet, mielőtt bármilyen szerződést aláírna. Miután rájön, hogy egy Sylvanról van szó, megpróbál beszélni vele, ám Kökörcsin állandó beszólogatása miatt a lény vasgolyókkal dobálja őket, amit még az emberek vertek hozzá. Geralt visszamegy a faluba, ahol feltűnik egy idős asszony, valamint egy fiatal lány, Lille, aki nem beszél, de az idős hölgy helyette igen. Lille bevallja, hogy egy nagyon régi könyv alapján próbálták elijeszteni a szörnyet. Ebben a könyvben a Vajákokról is írnak, egyébként. Mikor Geralték visszamennek a Sylvanhoz, a lény versenyezni akar a Vajákkal, de az visszautasítja őt, és távozásra inti. A veszekedésből verekedés lesz, majd megjelennek a tündék, akik elfogják őket.

Filavandrel a sorozatban szőke, a könyvekben viszont fehér hajú, akár csak Geralt. A sorozatban azt mondják, hogy rabszolgák lennének, ha visszamennének a földekre, a könyvekben viszont azt mondják, hogy visszafogják foglalni azt egy nap, amint lesz rá kapacitásuk. A sorozatban Torque, a sylvan veszi rá a tündéket, hogy eresszék el Geraltékat, míg a könyvben Lille (aki, mint kiderül, a földek istennője), küldi vissza őket a hegyekbe. Ezután Geralt, Kökörcsin és Torque leülnek, és együtt olvasnak egy könyvet, amit jutalmul a falusiaktól kapott, és ami a természet szelleméről, Lilléről szól.

A sorozatban a mágiát úgy magyarázzák, mint egyfajta cserét – Nem kaphatsz valamit, ha nem áldozol fel érte valami mást. A könyv ezzel szemben azt mondja, nem kell feláldozni semmit, hiszen az energiát az elemekből – tűzből, vízből, földből és levegőből – nyered. A vízből lehet a legkönnyebben energiát nyerni, a földhöz több erő szükséges, a levegőhöz több tapasztalat és tudás kell, míg a tűz extrém veszélyes elem, ezért nem is javasolják, és nagyon ritka az olyan mágus/varázslónő, aki képes tűzmágiára.

A sorozatban azzal magyarázzák Yen negyed tündevérét, hogy az anyja egy félvérrel hált, és az apja nem is az igazi volt. A könyvek ezzel szemben azt mondják, hogy Yennefer anyjának az ősei között volt tünde.

A sorozatban egy hídon át jutnak el a toronyba. Ezzel szemben a könyvekben Tor Lara egy instabil portál egy toronyban, ami végtelen számú helyre el tud vinni, és bárki használhatja. Később a könyvek szerint ezt a portált lezárták, mert halálossá vált. A toronyban nem lehetett mágiát használni, és csak nagyon ritka esetben engedtek be bárkit is oda.

Annak ellenére, hogy évek teltek el Ciri és Geralt történetszála között, így sem helyénvaló a kijelentés, amit egy falusi fiú mond Cirinek a tündefülekről. A könyvekben ugyanis soha nem említik, hogy Filavandrel felkelést hajtott volna végre, és ebben az időben a tündék még nem harcoltak a háborúkban, így a falusi fiúnak semmi oka nem volt a tündefülek gyűjtésére… még. Ráadásul Filavandrel a világ végén, a Kék hegységben él, nagyon, nagyon messze Cintrától.

A könyvben a bukott diákokat nem változtatják át angolnává, ahogy azt a sorozat mutatja Aretuzában. A könyvekben a bukott diákok más, professzionálisabb munkát kaptak, például ügyvédek lettek, vagy ha mágusokról beszélünk, kémekké/politikai személyekké váltak.

Kihagytam valamit? Írj emailt, és posztoljuk az észrevételed!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük