2. évad Cast Hírek Sorozat

Casting hírek: Új Vajákok feltűnése és egyéb karakterek

Már korábban a koronavírus előtt kiderült pár új szereplő, akik a második évadban fel fognak tűnni, most bővült a lista, de először kezdjük azokkal, akikről még februárban értesülhettünk. A leírásaik részben a könyv alapján lettek gyűjtve, ezért nem 100%, hogy a sorozatban teljesen így fognak megjelenni!

Yasen Atour, mint Coen

Geralt ismerőse, viszont ellentétben a többiekkel, ő nem Kaer Morhenből, hanem Povissből származik. Annyi idős, mint Lambert, a kardforgatásban segítette Cirit, mikor kiképezték. Megjelenése szokatlan a Vajákokhoz képest, ugyanis neki megmaradtak az olyan gyerekkori betegség hegei, mint például a bárányhimlő, ezt folyton a szakállával takarja el. Ez azért is érdekes, mert a legtöbb gyereket immunizálják, mielőtt elkaphatnának ilyesfajta fertőzéseket. Emiatt sokan úgy gondolják, hogy később kezdődött a kiképzése (a többiek 7-9 évesek voltak).

 

Agnes Bjorn, mint Vereena

Vereena egy hatalmas erejű boszorkány, aki szerelmes volt az elátkozott férfiba, Nivellenbe, habár a természete miatt ez a kapcsolat nem volt előnyös a férfi számára.

 

 

 

 

Aisha Fabienne Ross, mint Lydia van Bredevoort

A nő Vilgefortz asszisztense és személyi titkárnője, varázslónő és festő. Furcsa arccal megáldott nő, de nagyon kedves, kifejező szemei vannak. Az arca alsó része valójában csak illúzió. Reménytelenül szerelmes Vilgefortzban, de túl büszke volt, hogy ezt el is árulja neki, a férfi szeretőjeként tartotta őt. A helyzet furcsa volt, de úgy tűnik ez mindkettőjüknek megfelelt.

Paul Bullion, mint Lambert

A legfiatalabb Vaják a Farkas iskolából, egyben ő a legutolsó, akit kiképeztek. Nagyon éles nyelve van, sokat káromkodik, gyakran bunkó másokkal. Nem igazán érdekli a politika, így a kialakult csatározások sem. Bármilyen feladatot elvégez, ha azért pénzt kap, ezek miatt pedig mondhatni ellentéte Geraltnak. Ennek ellenére segít Cirinek a kiképzésében. Olyan ő, mint egy lázadó kisöcs.

 

Kristofer Hivju, mint Nivellen

Nivellen egy elátkozott férfi, aki Redaniaban élt, az erdőben, Murivel közelében, egy félreeső kastélyban. A helyiek „Agyarasnak” vagy „Mutásnak” hívták és a „szörnyről” való történetekkel a gyerekeket rémisztgették. Hosszú beszélgetés során Geralt úgy dönt, hogy Nivellen nem lehet szörnyeteg, mert képes megérinteni az ezüst edényeket és vaják medált minden hatás nélkül.

 

 

Thue Ersted Rasmussen, mint Eskel

Ha Geraltnak lett volna fivére, garantáltan Eskel lett volna az. Ez a vaják ugyanannyi idős, mint Geralt. Együtt néztek szembe a füvek próbájával, együtt edzettek kiskorukban, egymást támogatva nevelkedtek Kaer Morhenben, a Farkas iskolában, együtt mentek bele a rosszba, és együtt emlékeztek meg minden télen a bajtársaikról, akik nem élték túl a próbákat. Épp ezért Geralt számára Eskel családtag, csakúgy, mint Vesemir. Annak ellenére, hogy nem olyan híres, mint Geralt, nagyon tapasztalt a szakmában, precízen látja el a feladatait. Neki is van egy meglepetés gyermeke, Deidre Ademeyn, neki viszont nem teljesen felhőtlen vele viszonya – tőle származik az arcán lévő heg is, például.

Mecia Simson, mint Francesca

Francesca tündér, varázslónő és a Dol Blathanna tündérek királynője, Emhyr var Emreis császár rendelete alapján. A világ legszebb nőjének tekinti magát.

 

 

 

 

Kim Bodnia, mint Vesemir

Vesemirről már az első évadban is tesz Geralt említést, pontosabban a nyolcadik részben, amikor az anyjával találkozik. Vesemir az élő vajákok között a legidősebb, nagyon régóta él. Ő volt az, aki kiképezte Geraltot, felnevelte, vajákot formált belőle, majd később ő az, akihez Geralt bármikor fordulhat, ha gondja akadna. Főhősünk lényegében az apjának tekinti Vesemirt. A könyvekben ő hozzá viszi Cirit, miután megtalálta, hogy elkezdhessék a lány kiképzését.

    Geralt… Ezt a nevet Vesemir adta nekem – mondta.

Joel Adrian, mint Hemrik

Ami kiderült Hemrikről, ő Kaer Morhen-ből származó Vaják. Ő egy eredeti karakter, mert nem jelenik meg a könyvekben, így nem tudni mikor láthatjuk őt. Lehet, hogy részt fog venni pár visszaemlékezésben, ami talál a fiatal Geralt képzését fogja bemutatni vagy a jelen idővonalán, talán a fő Vaják szálon mutatják be, de ez még ismeretlen.

 

 

 

Vernor Dobtcheff, mint Idősebb tündér férfi

Dobtcheff a brit filmek és televízió igazi veteránja, hosszú karrier áll mögötte, olyan filmekben/sorozatokban szerepelt, mint Ki vagy doki?, a Sakál napja, A kém, aki szeretett engem, Indiana Jones, csak hogy említsünk párat. A fiatalabb közönség ismerheti őt a Borgiákból és a Durrellékből.

Alina Ilin, mint tündér

Neki is kis szerepe lesz a sorozatban, a román anyanyelvi színésznő egy tündért fog alakítani. A Pennyworth sorozatból ismerhetitek, mivel ott is kisebb szerepbe feltűnt.

 

 

 

 

Valószínűleg Dobtcheff és Ilin a februárban forgatott tündér tábor jeleneteiben lesznek láthatóak, köztük Anya Chalotraval, Mimi Ndiwenivel, Tom Cantonnal és Mecia Simsonnal. A színes jelmezek alapján valamiféle megbeszélésen vesznek részt a tündérek, harcosok, közemberek és nemesek.

002.jpg003.jpg004.jpg

Lesley Ewen, mint Meena Coppercloth

Arról, hogy ki ez a titokzatos hölgy nem sokat tudni. Annyi biztos, hogy nem tündér a neve alapján. A Zöld Íjászban, a Ki vagy dokiban?, Alkonyzónában, A holtsávban és a Csillagkapuban tűnt fel korábban. Nem tudni mikor tűnik fel.

Az is kiderült, hogy Andrew Paul fogja alakítani Colin Copperclothot, valószínűleg a férjét vagy rokonát Meenanak(Ewen).

 

 

Scarlett Maltman, ismeretlen szerep

Végül egy fiatalabb nő is csatlakozik a szereplőgárdához, akinek szerepe jelenleg ismeretlen.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük