Hírek Jason Momoa Meghallgatás Netflix Spinoff Szereplők Szereplőválogatás The Witcher: Blood Origin

Megkaptuk a The Witcher: Blood Origin két főszereplőjének leírását

Megkaptuk a The Witcher: Blood Origin két főszereplőjének leírását

Hónapokig tartó csend után kaptunk pár pletykát a The Witcher spin-off sorozatáról, a Blood Originről. Ma a The Illuminerdi kiszivárogtatta a korábban már tudomásunkra jutó főszereplőknek a leírását.

Ami bizonyos, hogy a sorozat főszereplői két tünde karakter lesz, egy nő és egy férfi.

Eile, a nő, a 20-as évei végén, 30-as évei elején van, és olyan klánból származik, ahol kést használnak elsődleges fegyverként. A producerek olyan színészt keresnek a szerepre, akinek van tánctudása, és végzett már dublőri mutatványokat is. Ez arra enged következtetni, hogy sok harcban kell majd szerepelnie a hat rész során.

Fjall bár annyi idős, mint Eile, egy ellenkező klánhoz tartozik, ez pedig arra utal, hogy nézeteltérések lesznek a két fél között. Fjall nem csak fizikailag erős, de nyers modorral rendelkezik, karakán és zsigeri. Tökéletes kontrasztban áll az Eile által képviselt kecsességgel.

Eile nevét korábban is hallottuk már, a korábbi pletykák alapján egy hercegnőről van szó. Fjall új karakter, és arra tippelünk, hogy Jason Momoa neve miatta került előtérbe a casting során (de arról nincs információ, hogy valóban szerepelne a sorozatban).

Az viszont már biztos, hogy a spin-off a tündék történelmére fog koncentrálni, és arra, hogyan jelentek meg az emberek a kontinensen. A sorozat forgatása a tervek szerint 2021, májusában kezdődik el, és Decemberig tart majd. Hat részes lesz, az első évadból négy részt pedig Declan De Barra írt. A castingolás már tart, és a The Witcher castingjában is részt vevő Sophie Holland vezeti azt.

Cast Előzménysorozat Henry Cavill Hírek Jason Momoa Spinoff Szereplők Színészek The Witcher: Blood Origin

A pletykák igazak? Jason Momoa lehet az első vaják a spinoff történetben?

A pletykák igazak? Jason Momoa lehet az első vaják a spinoff történetben?

A pletykák úgy tűnik kezdenek valóságossá válni, hogy Jason Momoa tényleg főszerepet kaphat a Netflix új sorozatában a Vaják előzménytörténetében a Blood Originben.

A szolgáltató tényleg Momoat szemelte ki magának, habár eddig nem volt megerősítve, mivel a We Got This Covered oldal egy nem megbízható forrás, amit ezentúl óvatosan fogunk kezelni, ha a The Witcher – Vaják híreiről lesz szó, de most a Redanian Intelligence is megerősítette, akik egy megbízható forrásból szerezték az információt a Production Weekly oldaltól.

A Redanian Intelligence forrása szerint a Netflix reménykedik, hogy a színész főszerepre szerződik velük: az első vajákéra, akit megalkottak.

Fontos megjegyeznünk, hogy Momoa még nem állapodott meg a szolgáltatóval, ezért az is teljesen lehetséges, hogy végül valaki más kapja a szerepet – szóval egyelőre ne élje bele magát senki!

Ma Jason Momoa egy fanartot osztott meg az Instagramon, amin ő és Henry Cavill láthatóak Vajákként, ezzel az üzenettel:

Mi a helyzet, haver?

 

 

Előzménysorozat Érdekességek Hírek Jason Momoa Netflix Spinoff Színészek The Witcher: Blood Origin

Jason Momoa-nak kulcsszerepe lehet a The Witcher: Blood Origin sorozatban!?

Jason Momoa-nak kulcsszerepe lehet a The Witcher: Blood Origin sorozatban!?

Jason Momoa-ra szemet vetett a Netflix egy kulcsfontosságú szerepre a The Witcher: Blood Origin spinoff sorozatban, ami ugye a The Witcher – Vaják anyasorozatnak az előzménytörténete lesz. Egyenlőre ezt senki sem erősítette meg, de egy külföldi oldal így nyilatkozott ez ügyben.

A Netflix egyik legnépszerűbb sorozata a Vaják épp csak elkezdte folytatni a forgatást, miután a koronavírus miatt hónapokra le kellett állniuk, de a streaming szolgáltató egyáltalán nem pazarolta az idejét és már egyértelművé tette a forgatás újrakezdése előtt az előzménytörténet elkészítését. A Blood Origin 6 epizódból fog állni, feltehetően azért, hogy lesz-e igény az univerzum bővítésére, Henry Cavill, azaz Ríviai Geralt nélkül is.

A Spinoff legkorábban 2022-ben debütálhat, addigra már az anyasorozat második évada le is zajlik, de ugyanonnan, ahonnan jött az előzménytörténet bejelentése onnan érkezett ez a hír is, hogy Jason Momoat már kiszemelte magának a Netflix egy fontos szerepre az új sorozatban.

A jelenlegi állás szerint még nem tudni, milyen szerepet kaphat a történetben a színész, de Henry Cavill mellett, aki sziporkázik Geraltként, ő lehet a húzóereje ennek a sorozatnak. Momoa nem idegenkedik a fantasy műfajtól, mint tudjuk, mivel négy évig szerepelt a Csillagkapu: Atlantisz műsorban, a Trónok Harcában Khal Drogot alakíthatta és jelenleg Aquaman szerepe az övé a DC Univerzumban. A 41 éves színésznek nem okoznak gondot a félmeztelen, furcsa jelenetek sem, így ha megállapodnak, valószínűleg a rajongóknak sem lesz ellene kifogásuk.