1. évad Cast Egyéb projektek Előzetes extrák Film Forgatás Hírek Kulisszák mögötti képek Netflix Sorozat The Witcher - Vaják Videó

Making the Witcher – Így készült a Vaják

A héten jelent meg a Making the Witcher – Így készült a Vaják c. mű, ami a Netflixen fél órán keresztül mutatja be a sorozat világát. A rövidnek is nevezhető film nem csupán abba nyújt betekintést, hogy miként készültek az adott jelenetek, vagy milyen felkészülést igényelt egy-egy csatajelenet, de interjúk keretében a színészek és a készítők is beszélnek a folyamatokról, a karakterükhöz fűződő kötelékekről és mindarról, amit a sorozatban láthatunk, mint például a varázslatokról vagy a szeretetről.

A film eleje inkább az előzményekre irányul, így például megtudjuk – bár sokaknak nem új információ -, hogy Henry rajongása a játékokkal kezdődött, majd a könyvekkel, és a sorozat hírének hallatán azonnal tudta, hogy akarja ezt a szerepet. Megtudjuk, hogy az író milyen úton jutott el odáig, hogy egy nagysikerű regény szerzője lehessen, és azt is, hogy több ötlet után a sorozat készítője, Lauren a zuhany alatt találta ki a végső koncepciót, ami a képernyőre került. Lauren azt is elmesélte, hogy amint tudta, zöld utat kapott a sorozat, Lengyelországba utazott, hogy felfedezze a nemzetet és a történet szülőhazáját, ezáltal jobban megértse a Vaják-világot és annak szellemét.

Azt szoktam mondani, hogy a sorozat egy olyan történetet mesél el, ami a könyvekben a sorok között történik. Igyekszünk hűek maradni a könyvekhez és tiszteletben tartani azokat, de a könyvek sok mindent kihagynak – magyarázta a sorozat olyan elemeit, mint például Yennefer átalakulásának története.

A forgatókönyveket többen írták, köztük Declan De Barra, aki elmesélte a 4. részhez járó forgatókönyv nehézségeit.

Amikor megkaptam a meglepetés törvényének történetét, az emberek nem irigykedtek, mert tudták, hogy nehéz megmagyarázni. Ezt megírni egy forgatókönyvben úgy, hogy a színész ne akarjon képen vágni, nagyon nehéz.

Szóba kerülnek a szörnyek is, amiket vagy CGI segítségével vagy pedig maszkolással oldottak meg. A filmből kiderül, hogy szinte mindegyik szörnyet egy színész vagy statiszta játszotta, amiket aztán utómunkával élethűbbé tettek. Kivételt képezett az első jelenetből ismert szörny, ami teljes mértékben a mai technológia szüleménye.

Emellett betekintést nyerhetünk a ruházkodásokba, közelebbről is szemügyre vehetjük a karakterek ruháit, amiket kifejezetten ehhez a világhoz terveztek. Szó esik a Kökörcsin és Geralt kapcsolatáról is, amiről Freya el is mondja a véleményét:

Láttam, ahogy Joey és Henry pár jelenetetét forgatták… Még mindig úgy gondolom, egy egy kicsit Shrek-Szamár-kapcsolat van közöttük.

Henry sosem titkolta, hogy szereti a karakterét, Geralt szó szerint az egész életét átkísérte. Szerinte a karakter olyan, akár egy fehér lovon utazó lovag.

Mindenki szereti a fehér lovagot, de egy száraz, kicsit meglepő humorú lovagot szórakoztatóbb nézni és eljátszani.

Joey Batey egyike azoknak a színészeknek a stábból, akik első nagy szerepüket élvezik, épp ezért nagyon boldog, hogy eljátszhatja Kökörcsint.

Emlékszem, jött egy email 24 órával a meghallgatás előtt, és pánikba estem, mert akkor rájöttem, milyen fantasztikus Kökörcsin szerepe. A testvérem akkor megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mert furán viselkedem. Én meg „Igen, olvastam erről a karakterről…”. Kérdezéssel felelt, hogy az álmomat éljük-e, mert minden tökéletes volt. Onnantól kezdve a meghallgatási folyamat során, illetve amíg megkaptam a szerepet, minden hihetetlenül izgalmasnak, mégis furán normálisnak tűnt a számomra. Ennek így kellett lennie. Minden nap ennek a természetes érzésnek a felfedezésével telt. Otthon éreztem magam, új családot találtam.

A lantosunk kitér a híres dalára is, amit Sonya és Giona, a sorozat két zeneszerzője alkotott meg. Azt már eddig is tudtuk a Toss a Coint to Your Witcher c. műről, hogy több változata is volt, mire megtalálták az igazit, ahogy azt is, hogy a szöveg egy kocsiban született meg mindössze 10 perc alatt. Joey viszont nem csak a való világra, de a Witcher világára is gondolt, és elmondta, hogy Geralt és Kökörcsin hogyan élték meg ezt a dalt.

Rájöttünk, hogy a népi dallam a tökéletes ehhez a dalhoz, hogy ahogy hajdanán a népdalok, úgy ez is szájról-szájra terjedhessen a területeken. Van benne Kelta pengés, ugyanakkor fülbemászó pop is. Fantasztikus, amit Kökörcsin a Kontinensre, a zeneszerzők pedig a sorozatba hoztak vele. Végülis, ez egy PR-folyamat volt. Kökörcsin elkezdte kitalálni a dalt, és Geralt azonnal észreveszi, és megjegyzi, hogy az nem úgy történt. Szerintem Kökörcsin másképp érti meg az embereket, mint Geralt. Ő megérti, hogy a világban való előrejutáshoz néha kicsit szépíteni kell.

A teljes filmet Netflixen nézhetitek meg, az előzeteseket és a 200+ képet a filmről pedig lentebb éritek el.


132.png142.png155.png163.png170.png17.png171~0.png

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük