2. évad Cast Hírek Sorozat

Casting hírek: Új Vajákok feltűnése és egyéb karakterek

Casting hírek: Új Vajákok feltűnése és egyéb karakterek

Már korábban a koronavírus előtt kiderült pár új szereplő, akik a második évadban fel fognak tűnni, most bővült a lista, de először kezdjük azokkal, akikről még februárban értesülhettünk. A leírásaik részben a könyv alapján lettek gyűjtve, ezért nem 100%, hogy a sorozatban teljesen így fognak megjelenni!

Yasen Atour, mint Coen

Geralt ismerőse, viszont ellentétben a többiekkel, ő nem Kaer Morhenből, hanem Povissből származik. Annyi idős, mint Lambert, a kardforgatásban segítette Cirit, mikor kiképezték. Megjelenése szokatlan a Vajákokhoz képest, ugyanis neki megmaradtak az olyan gyerekkori betegség hegei, mint például a bárányhimlő, ezt folyton a szakállával takarja el. Ez azért is érdekes, mert a legtöbb gyereket immunizálják, mielőtt elkaphatnának ilyesfajta fertőzéseket. Emiatt sokan úgy gondolják, hogy később kezdődött a kiképzése (a többiek 7-9 évesek voltak).

 

Agnes Bjorn, mint Vereena

Vereena egy hatalmas erejű boszorkány, aki szerelmes volt az elátkozott férfiba, Nivellenbe, habár a természete miatt ez a kapcsolat nem volt előnyös a férfi számára.

 

 

 

 

Aisha Fabienne Ross, mint Lydia van Bredevoort

A nő Vilgefortz asszisztense és személyi titkárnője, varázslónő és festő. Furcsa arccal megáldott nő, de nagyon kedves, kifejező szemei vannak. Az arca alsó része valójában csak illúzió. Reménytelenül szerelmes Vilgefortzban, de túl büszke volt, hogy ezt el is árulja neki, a férfi szeretőjeként tartotta őt. A helyzet furcsa volt, de úgy tűnik ez mindkettőjüknek megfelelt.

Paul Bullion, mint Lambert

A legfiatalabb Vaják a Farkas iskolából, egyben ő a legutolsó, akit kiképeztek. Nagyon éles nyelve van, sokat káromkodik, gyakran bunkó másokkal. Nem igazán érdekli a politika, így a kialakult csatározások sem. Bármilyen feladatot elvégez, ha azért pénzt kap, ezek miatt pedig mondhatni ellentéte Geraltnak. Ennek ellenére segít Cirinek a kiképzésében. Olyan ő, mint egy lázadó kisöcs.

 

Kristofer Hivju, mint Nivellen

Nivellen egy elátkozott férfi, aki Redaniaban élt, az erdőben, Murivel közelében, egy félreeső kastélyban. A helyiek „Agyarasnak” vagy „Mutásnak” hívták és a „szörnyről” való történetekkel a gyerekeket rémisztgették. Hosszú beszélgetés során Geralt úgy dönt, hogy Nivellen nem lehet szörnyeteg, mert képes megérinteni az ezüst edényeket és vaják medált minden hatás nélkül.

 

 

Thue Ersted Rasmussen, mint Eskel

Ha Geraltnak lett volna fivére, garantáltan Eskel lett volna az. Ez a vaják ugyanannyi idős, mint Geralt. Együtt néztek szembe a füvek próbájával, együtt edzettek kiskorukban, egymást támogatva nevelkedtek Kaer Morhenben, a Farkas iskolában, együtt mentek bele a rosszba, és együtt emlékeztek meg minden télen a bajtársaikról, akik nem élték túl a próbákat. Épp ezért Geralt számára Eskel családtag, csakúgy, mint Vesemir. Annak ellenére, hogy nem olyan híres, mint Geralt, nagyon tapasztalt a szakmában, precízen látja el a feladatait. Neki is van egy meglepetés gyermeke, Deidre Ademeyn, neki viszont nem teljesen felhőtlen vele viszonya – tőle származik az arcán lévő heg is, például.

Mecia Simson, mint Francesca

Francesca tündér, varázslónő és a Dol Blathanna tündérek királynője, Emhyr var Emreis császár rendelete alapján. A világ legszebb nőjének tekinti magát.

 

 

 

 

Kim Bodnia, mint Vesemir

Vesemirről már az első évadban is tesz Geralt említést, pontosabban a nyolcadik részben, amikor az anyjával találkozik. Vesemir az élő vajákok között a legidősebb, nagyon régóta él. Ő volt az, aki kiképezte Geraltot, felnevelte, vajákot formált belőle, majd később ő az, akihez Geralt bármikor fordulhat, ha gondja akadna. Főhősünk lényegében az apjának tekinti Vesemirt. A könyvekben ő hozzá viszi Cirit, miután megtalálta, hogy elkezdhessék a lány kiképzését.

    Geralt… Ezt a nevet Vesemir adta nekem – mondta.

Tovább olvasom Casting hírek: Új Vajákok feltűnése és egyéb karakterek

Henry Cavill Hírek

Henry benne lesz a “Variety Studio: Actors on Actors” új évadában

Henry benne lesz a “Variety Studio: Actors on Actors” új évadában

A Variety és a PBS SoCal tették nyilvánosságra ma azon hírességek listáját, akik benne lesznek a „Variety Studio: Actors on Actors” 12. évadában.

Az Emmy-díjas sorozat új évadját teljes egészében a színészek otthonából filmezik, és számíthatunk olyan sztárok közti beszélgetésekre, ahol a potenciális jelöltekről lesz szó az Emmy keretein belül.

Az első két epizódot a PBS SoCal-on láthatjuk majd július 17-én, pénteken, nálunk este 9 órakor. Ezek után az epizódok 21:30-kor lesznek levetítve, július 24-én láthatjuk a 3-4 részt, és így tovább. Az összes epizód a premierje után a pbssocal.org oldalon, illetve az ingyenes PBS Video alkalmazáson keresztül lesz elérhető. Tehát, akár mi is megnézhetjük majd.

“Nagyon izgatott a Variety, hogy 2020-ban debütálhat az Actors on Actors Emmy változata, méghozzá a sztárok otthonában, ahol biztonságban beszélhetünk az idei Emmy-díj legjobbjairól. Partnereink a PBS SoCalnál beinvitálják nézőinket az elmúlt év legnagyobb televíziós műsoraiba ezekkel az egyéni beszélgetésekkel.” – mondta a Variety szóvivője.

Öröm továbbá, hogy a sztárok között Henry Cavill is szerepel, azt viszont nem tudjuk, hogy melyik epizódban látogathatjuk meg az otthonát. Amint lesz erről több információnk, mindenképp megosztjuk veletek.

2. évad Forgatás Hírek Sorozat

Második évad forgatási információk

Második évad forgatási információk

Nemrégen tette közzé a Neflix The Witcher csapata, hogy a sorozat gyártásának újraindításán dolgoznak az Egyesült Királyságban a Covid-19 vírus miatt hozott szabályok szerint. Arborfield Studios ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy a biztonsági eljárások véglegesítésén dolgoznak, ami után a forgatások újraindulhatnak.

Eddig pontos információt nem kaptunk róla, hogy a The Witcher második évadának forgatása mikor folytatódhat, de most végre kaptunk időpontot és úgy néz ki 2020 augusztus 03.-án már neki állnak a munkálatoknak.

Hónapok óta ez az első információ morzsa a sorozatról, de még rengeteg minden van, amit nem tudunk. A forgatások befejezésének még nincs meg az időpontja, de hozzávetőleg karácsonyra elkészülnek vele, mivel 4 és fél hónap kell ahhoz, hogy teljesen elkészüljenek a második évaddal.

A sorozat második évadját valószínűleg jövőre láthatjuk csak, mivel az utómunkálatokkal is el kell készülni. A második évadnak a speciális effektjeivel úgy számolnak, hogy 2021 júliusáig elkészülnek, ezután várható az új évad premierje is, nagy eséllyel még azon a nyáron bemutatják.

Továbbá kiderült, hogy melyik írók térnek vissza a második évadra.

Declan de Barra már biztosan, aki nem csak az „Eljegyzési Lakomák, fattyúk és temetések” epizódot írta, de hangot adott számos dalnak is, ami az évadban felcsendült és amiket Sonya Belousova és Giona Ostinelli írtak. Noha azt nem tudni, hogy énekesként visszatér-e, de íróként biztosan.

„Az első epizódot én írtam és azért nagyrészét el is készítettük, mielőtt a Covid leállított minket.”

Kiderült még, hogy Beau DeMayo is visszatér, aki a második epizódot írhatta meg.

Végül pedig Lauren Hissrich és Clare Higgins fogják írni a harmadik epizódot.

Már novemberben kiderült szinte, hogy melyik írók térnek vissza a második évadra és szinte majdnem mindegyik, aki az első évadban közreműködött, kivéve Jenny Klein nem fog visszatérni, aki a második epizódot írta az első évadban és ő vetette papírra a „Jussát várja a Vaják” dalszövegét.

UPDATE: A The Witcher hivatalos fiókján jelentették ma be, hogy nem augusztus 3.-a a forgatás kezdete, hanem augusztus 17. Ez most már elvileg a végleges dátum,de bármi előfordulhat, mert tavasszal is februárban a hivatalos február 12.-e helyett, csak 17.-én kezdődtek el a forgatások, így pár napos csúszás még előfordulhat.

Leporolom a lantomat és a pennámat,
Van néhány hírem számotokra, néhány mézsör, amit kitöltök:
Hónapok óta külön vagyunk,
Ideje a termelésnek újraindulnia,
A Vaják és a dalnok, – ki tökéletes,
Újra egyesülnek augusztus 17.-én.

Cast Hírek

Marc Jobst ott lesz a Stroud Film Fesztiválon

Marc Jobst ott lesz a Stroud Film Fesztiválon

Marc rendezte a The Witcher első évadát, és értesüléseink szerint visszaül a rendezői székbe a második évadra is. A Stroud Film Fesztivál idén a Covid-19 miatt online lesz megtartva, ami azért jó, mert világszerte bárki elérheti, méghozzá teljesen ingyenesen.

Az online beszélgetés során esélyt kapunk arra, hogy Marcot kérdezzük a The Witcher rendezésével kapcsolatban. Többek között szó lesz arról, hogy miként tud együttműködni a színészekkel, és hogyan tudja kihozni belőlük a legjobbat.

Az eseményre [ezen a linken] kerül majd sor Június 24-én, nálunk este 9 órakor.

1. évad Hírek Netflix Sorozat

A The Witcher elérte a 100 milliós streamet

A The Witcher elérte a 100 milliós streamet

Nagy örömökben lubickol most a The Witcher stábja, ugyanis még ebben a koronavírusos helyzetben is sikereket érnek el. Ugyan a forgatás hónapok óta szünetel, a rajongótábor egyre nagyobb.

Sonya Belousova, a sorozat egyik zeneszerzője osztotta meg a hírt, miszerint több, mint 100 millió stream érte a sorozat albumát. Ez rengeteg letöltést jelent fél év alatt, hiszen December 19-én debütált az első évad. Sonya megköszönte a Netflixnek, a rajongóknak, a sorozat másik zeneszerzőjének, Gionának, és még sokan másoknak is, hogy ilyen eredményeket érhettek el.

A The Witcher sikerei egyre csak halmozódnak, megjelenésekor hetekig a legnézettebb sorozat volt Netflixen. Nagyon valószínű, hogy a jövőben sem lesz ez másképp, és sikerülhet teljesítenie Lauren Hissrich-nek a tervét, miszerint hét évadot készít Geralt életéről.

Ami biztos, Henry Cavillnak és a sorozat többi színészének még lesz munkája egy darabig.

Ha érdekel az első évad zenelistája, [ezen a linken] elérheted.