2. évad Cast Forgatás Freya Allan Henry Cavill Hírek Sorozat Spoiler Szereplőválogatás Színészek The Witcher - Vaják

SPOILER! Információk a második évadból

Mióta elkezdődtek a második évad munkálatai, és a színészek visszatértek forgatni Londonba, nem sokat tudtunk ezidáig az új évadról. Igen, beharangozták a tündéket, és azt, hogy a többi vajákot, köztük Vesemirt is láthatjuk majd, most viszont egy igazi pikáns részletbe merülhetünk bele, amiben szerepel Henry Cavill és Freya Allan is.

A Redanian Intelligence rájött arra, hogy jelenleg egy kaotikus akció jelenetet forgatnak, ami Kaer Morhanben, a Farkas Iskolában kap majd helyet. A jelenetben Geralt, Ciri, Vesemir, Lambert, Eskel és Coën szerepelnek, ahogy több másik vaják is, például Hemrik, akit korábban Joel Adrian testesített meg.

Azt még egyelőre nem tudjuk, hogy a többi vaják pontosan kiket takar, azonban szinte biztos, hogy a következő színészek alakítják majd őket: Jota Castellano, Chuey Okoye, Max Kraus és Nathanial Jacobs, aki egyébként szerkesztő volt az első évadban.

Korábban már említettük, hogy egy lesi is szerepet kap majd a sorozatban, ami nagy fejfájást okoz Geraltéknak. Előfordulhat, hogy pont a Lesi miatt lesz csatajelenet Kaer Morhanben is, ezek viszont még csak találgatások.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük