2. évad Cast Forgatás Hírek Netflix Sorozat Szereplőválogatás The Witcher - Vaják

Lecserélik Thue Rasmussent – más alakítja majd Eskelt

Lecserélik Thue Rasmussent – más alakítja majd Eskelt

A The Witcher második évadának talán legelső hírei közé tartozott, hogy Thue Rasmussen alakítja majd Eskelt. Most mégis fordult a kocka. Maga a színész jelentette be, hogy a vírushelyzet miatt kialakult beosztásának felkavarása meggátolja a karakter eljátszását, és ezért kilép a projektből.

Összetöri a szívemet, nyilván, mégis inkább boldog és hálás vagyok a napokért, amit az év elején a stábbal tölthettem el. Mindenki szenvedéllyel teszi bele magát a projektbe, ami igazán inspiráló tapasztalat volt a számomra. Szívemből köszönöm minden rajongónak, aki kedves üzeneteket küldött nekem. Kívánom, hogy mindenkinek sikerekben gazdag legyen ez a sorozat, és szerencsésen véget érjen a forgatás. Biztosra veszem, hogy a második éved teljesen lehengerlő lesz, és most már egy rajongóként nézhetem meg, nem pedig witcherként.

A forgatás jelenleg a harmadik epizódnál jár, értesüléseink szerint az előző héten fejezték be a második részt. Nagyjából ekkor érkeznek Geralték Kaer Morhenbe a többi vajákhoz, köztük Eskelhez is. A Redanianintelligence arra tippel, hogy már van is egy új színész, és ezt a hírt a producerek hamarabb megkapták, mint mi. Ez logikus, tekintve, hogy az ilyeneket idő előtt be kell jelenteniük a színészeknek a stáb felé, ez viszont felveti a következő kérdést: ki lépett a helyére?

A rajongóknak van két tippjük, egyik sem megerősített! Az első Basul Eidenbenz, aki már az első fordulóban esélyesen indult a szerepre. Tapasztalt színész, és a testfelépítése megegyezik Thue-éval. Egyetlen hátránya, hogy még fiatal, ezért nehezen képviselhetné az idős Eskelt.

Van, aki Craig McGinlay-ra tippel. A napokban posztolt egy képet, amin Henry Cavillal szerepel, és több producert is bekövetett a The Witcher stábjából. Ő korilag tökéletes a szerepre, viszont a testfelépítése eltér, így a ruhatárat ki kellene cserélniük, amennyiben ő rá esett a választás.

2. évad Érdekességek Forgatás Galéria Hírek Képtár Sorozat Spoiler Szereplőválogatás Színészek The Witcher - Vaják

Új szereplőkre derült fény, akik a Kaer Morhen jelenetben benne lesznek

Új szereplőkre derült fény, akik a Kaer Morhen jelenetben benne lesznek

A The Witcher – Vaják második évadában, Geraltot és Cirit az útjuk Kaer Morhenbe viszi, a várromba, ahol a vajákokat képzik ki, a Farkas Iskolájában már gyerekkorukban. Itt számos új vajákkal találkozhatunk Geralt múltjából, köztük mentorával és apafigurájával, Vesemirrel. Egészen eddig úgy tűnt, hogy a Kaer Morhen-i jelenet hasonló lesz a Tündevér című regénybe szereplővel, de a stáb új tagjai azt sugallják, hogy a sorozat készítő egy érdekes új adalékot tesznek bele. 

A bejegyzés ezután spoilert tartalmaz, így csak az olvasson tovább, akit nem zavarnak a részletek!

Miután kiderült, hogy a második évadba rengeteg eredeti vajákot láthatunk a könyvekből, akik valamilyen úton módon részt vesznek egy olyan harci jelenetbe, ami a központi szereplőket foglalja magába Kaer Morhenből, de emellett még jó pár új tagot fogunk kapni.

Emily Byrt is csatlakozott a stábhoz és valahogy Kaer Morhen történéseihez kapcsolódik. Mellette még több színésznő és modell csatlakozik, név szerint: Chloe King, Sandy Amon Schwartz, Claira Watson Parr, Maria Raduga és Tash Soodeen. Lehetséges, hogy még több színész és színésznő is megjelenik még itt, de egyelőre több névről nem tudunk. Az biztos, hogy már mind leforgatták ezt a jelenetet tegnap, amiről egy képet is kaptunk.

016.png

Vajon ezek a nők mit kereshetnek Kaer Morhenbe?

Sajnos a dolgokat meglehetősen titok övezi, mivel a gyártás teljesen az Aborfield Studiosba készült el. Mivel már a készítők kijelentették, hogy nincsenek női vajákok, így ez az opció kilőve.

Mielőtt elkezdtek volna februárban forgatni, akkor Daniel Richtman kiszivárogtatta a szereposztást és az egyik szerepre a fent említett színésznők életkora megfelel. Az Anna nevezetű karakter, akinek valószínűleg ez csak a fedőneve és egy epizódban fog megjelenni, de a stáb a szerepre 25-30 év körüli nőket keresett. Anna jellemzése:

Tüzes szexmunkás csatlakozik egy katonákból álló csoporthoz, aki nem fél főnökösködni.

Érdekes, hogy a vajákokat a karakter leírásaikban még sosem nevezték katonáknak, inkább harcosoknak vagy harcos típusúaknak, ezért valami állhat a háttérben.

Ha a színésznők közül valaki Anna szerepét tölti be, akkor lehetséges, hogy Kaer Morhen vajákjai meghívtak az erődbe néhány szexmunkást. De miért tennék ezt, ha az a lényeg, hogy ez a hely titokba maradjon? És hogyan illeszkednek ők a harci jelenetbe, amibe annyi vaják részt vesz? Egyelőre ezekre nincs magyarázat.

Persze teljesen más szerepek is lehetnek ezek, amik nem voltak Richtman listáján.

A nőkön kívül még, Basil Eidenbenz fiatal színész is részt veszt a Kaer Morhen-i csata jelenetben. Nicolas Wang is csatlakozik a küzdelemhez. Minden jel szerint ezt a jelenetet Stephen Surjik forgatta, így nagy az esélye, hogy a sorozat második epizódjában fog megjelenni.

A Redanian Intelligence ma tette közzé, hogy lesz az első évadból egy visszatérő színésznő is a második évadba, aki nem más, mint Imogan Daines, aki Danicat alakította az első évad harmadik epizódjában.
Emlékeztetőül: Danica is egy szexmunkás, aki a szörnygyilkos hegeit vizsgálta.

Hogy miként fog feltűnni?  Az még nem tisztázott, de esélyes, hogy a szexmunkások vezetőjeként.

00111.jpg

2. évad Cast extrák Hírek Spoiler The Witcher - Vaják

Új nyelv és karakter várható a következő évadban

Új nyelv és karakter várható a következő évadban

A The Witcher sorozat nyelvalkotója, David Peterson a napokban információkat osztott meg a rajongókkal, miszerint a második felvonásban új nyelvvel és karakterrel is megismerkedhetünk. Nem fér kétség afelől, hogy az előbbivel nagy sikert fog aratni, hiszen az ő nevéhez köthető többek között az HBO nagysikerű sorozatának, a Game of Thrones-nak a Dothraki nyelve is.

Az első évadban David arra koncentrált, hogy azt a régies nyelvezetet mutassa be, amit maga az író, Andrzej Sapkowski is használt a könyveiben. Mivel a tündék eddig nem kaptak nagy szerepet, az ő munkáját is elvétve lehetett látni. Eddig…

Ugyanis most előkerültek olyan információk, amik Hen Linge nyelven vannak, az Aen Seidhe tündék nyelvén. Megkaptuk például az egész ABC-t, egy listát az alap igékről és szavakról, illetve néhány mondatot is, amiket könnyen lehet, hogy hallhatunk majd később. Ez viszont nem minden. Ezek mellett azt is elhintette, hogy egy titokzatos karakter is feltűnik majd a második évadban.

Az egyik oldalnak az a címe, hogy „Ősi Rúna jelek (November 3-6)”. Ezek valószínűleg útjelzők és út menti üzenetek – ami tökéletesen illik egy tipikus Vaják utazó jelenetéhez, ahogy olvassa a táblákat: Vigyázat, szörnyeteg az erdőben!. A Scoia’tael-t is megemlíti, a tünde gerilla német, akik fontosak lesznek a második évadban.

David elmondta, már befejezte a The Witcher munkálatait 2019-ben, beleértve a második évadot is. A November 3-6 tehát valószínűleg egy meeting időpontja volt, amire elkészült az anyag.

„Yennefer faragványai” névre keresztelt oldalon szlogenek vannak, mint „A káosz hatalom” és „Adj. Élj. Szeress.”. Míg a káosz az első évadra utal, a másodikra még nincs utalási nyom, és talán azért, mert a jövőbe tekint. Ezek csak feltevések, és nagyon kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki ebből.

Van még egy érdekes oldal a megjelent nyelvből, ami így szól: „És az árvák kezében a Föld sorsa, mert ők őrzik az oroszlán kölykét”. Ez határozottan utalás elsősorban Cirire, akinek a beceneve az oroszlánkölyök, illetve Geraltra és Yenneferre, akik mindketten árvák, tekintve, hogy biológiai szüleik eldobták őket.

Végezetül Peterson megosztott egy lapot, ami nem mond sokat elsőre. Az áll rajta: Voleth Meir. Halhatatlan Anya.

Februárban volt egy hatalmas leleplezés, amikor bemutatták az új karaktereket. Egy azonban kódolt volt, és azt a nevet kapta, hogy Vanessa-Marie, és a karakter leírása tökéletesen illett a The Witcher 3: Heart of Stones játéknak a főgonoszára, Gaunter O’Dimmra, legalábbis annak női változatára.

„Többször megjelenik, 70-100 év körüli, 3-4 epizódban látható. Nagyon idős, fehér hajú nő. Egy démon, aki járja a földeket, és alkuk révén táplálkozik az emberek legsötétebb és legmélyebb vágyaikból.”

Most már megerősíthetjük, hogy Vanessa-Marie valódi neve Voleth Meir, aminek magyar megfelelője Halhatatlan Anya.

Azt nem árulták el, hogy miféle szörny is ő, bár lehet találgatni. Például a halhatatlan jelző utalhat arra, hogy lehetetlenség megölni – logikus -, ebből pedig az következik, hogy egy magasabb szintű vámpír lehet. Például a brukszák szeretnek az áldozatuk érzelmeiből táplálkozni. A neve továbbá azt is sejteti, hogy idősebbről van szó, aki Hen Linge nyelven vette fel a nevét, mivel a Voleth elég tündéül hangzik sokak számára. Nyilván ezek csak találgatások. Az egyetlen dolog, amit biztosra lehet állítani, hogy Voleth keresztezi majd a főszereplők útját.

/A képeket megnézhetitek a galériában, a fordítást mi készítettük hozzá./
 

Screenshot-13_07-005-1.png Screenshot-13_07-006.png Screenshot-13_07-008.png Screenshot-13_07-010.png Screenshot-13_07-013.png Screenshot-13_07-015.png Screenshot-13_07-012.png