2. évad Anya Chalotra Cast Forgatás Freya Allan Helyszínek Henry Cavill Hírek Kulisszák mögötti képek Sorozat The Witcher - Vaják

A megjelent képek alapján Ciri egy szörnyodúba is kerül a második évadban

A megjelent képek alapján Ciri egy szörnyodúba is kerül a második évadban

Október 12-én a Deepcut melletti erdőben folytatódott a The Witcher második évadának forgatása. Ezeket a jeleneteket nem mással, mint Freya Allannel forgattak, aki Cirit formálja meg. A színésznő péntek éjjel megosztott egy képet a helyszínről, és noha Henry Cavillt nem látjuk rajta, megerősítették, hogy Geralt megformálója is jelen volt, sőt, Anya Chalotra, vagyis Yennefer is megjelent a reggeli órákban.

Később egy közeli helyszínen látták Henryt és Freyát, ahogy épp edzenek, készülnek a következő jelenetre, ugyanakkor az ott tartózkodó rajongók úgy látták, hogy Yennefer és a Geralt-Ciri páros más idősíkban tartózkodnak a helyszínen, közös jelenetük nem volt.

A Redanianintelligence tippjei szerint Yennefer az erdő egy másik szegletében forgatott, oda kellett a műhó is, amiről korábbi cikkünkben már írtunk. Néhányan azt is hozzátették, hogy tizenegy másik női ruhát is láttak, ami akár Yennefer sztorivonalának egy értékes morzsája is lehet.

A bejelentések szerint október 13-ig, vagyis tegnapig tartottak a külső helyszínen a forgatások, a stáb nagy része már össze is pakolt onnan. Egyelőre nem tudni, mi lesz a következő lépésük.

Galériánkban már megtekinthetőek a helyszínről készített fotók.

021.jpg 023.jpg 024.jpg 028~0.jpg 027.png 031.png 019.jpg