2. évad Érdekességek Forgatás Sorozat Szereplők The Witcher - Vaják

Az első Keszeg búcsúzik a The Witcher – Vaják sorozattól

Az első Keszeg búcsúzik a The Witcher – Vaják sorozattól

Most Geralt örök, hű társáról érkeztünk egy beszámolóval, mint tudjátok pár hete már beszámoltunk arról, hogy Keszeget látszólag leváltották a sorozatban, de most meg is lett erősítve, hogy Zeusz, aki elsőként lehetett Keszeg, hazatért és már nem fogjuk a későbbiekben látni a The Witcher – Vaják második évadában.

Az első évadban Keszeget, egy Zeusz nevű csődör játszotta, aki a Juhász csapat tagja Magyarországon. Amikor a forgatása megkezdődött a második évadnak Londonban, akkor a gondozójával, Zeusz ideköltözött, ahol 2020 decemberéig tartózkodott. Most pedig a Redanian Intelligence olyan információkhoz jutott, amiben megerősítheti, hogy Zeusz visszatért Magyarországra és végleg elhagyta Londont.

Habár Zeusz végzett a második évad forgatásán, attól még Keszeg biztosan nem. Geralt (Henry Cavill) legutóbb a Freshnam Little Pond-nál forgatott az új Keszeggel. Az előző cikkünkben arra következtettünk, hogy az eredeti Keszegünk a sorozatban valamiképpen elérte a végét és ezért kaptunk egy újat és mind tudjuk, hogy kedvenc vajákunk az összes lovát ugyanúgy nevezi el.

Bármi is legyen az oka, hogy leváltották és hazatért Zeusz, a szívünkben akkor is különleges helyet foglal el az első Keszeg.

 

2. évad Érdekességek Forgatás Henry Cavill Hírek Képtár

Keszeg visszatérése a második évadban!

Keszeg visszatérése a második évadban!

Zeust (Keszeg) aki Henry Cavill (Geralt) lovát alakítja a hét elején szúrták ki a Plumpton Rocks közelében található erdőben! Nagyon úgy tűnik, hogy Geralt és hűséges paripája ismét egymásra találnak majd a második évadban, mondhatni azonos időben forgattak. A helyszínről egy szerencsés rajongónak sikerült megörökíteni az alábbi fotót a hátasról.

Magát Henry-t (Geralt) sokáig nem lehetett felfedezni a forgatáson, most azonban már együtt lehetett látni Zeusszal a helyiek szerint. A fotókon felfedezni egy hamis vérrel beborított aszfaltot ami arról árulkodik, hogy valami történni fog kettejükkel a sorozat folyamán. Azért bízunk benne, hogy nem Keszeg vagy Geralt vére lesz.

image0-edited.pngElmz-hyXIAg87Fj.jpg