2. évad Cast Forgatás Hírek Netflix Sorozat Szereplőválogatás The Witcher - Vaják

Lecserélik Thue Rasmussent – más alakítja majd Eskelt

Lecserélik Thue Rasmussent – más alakítja majd Eskelt

A The Witcher második évadának talán legelső hírei közé tartozott, hogy Thue Rasmussen alakítja majd Eskelt. Most mégis fordult a kocka. Maga a színész jelentette be, hogy a vírushelyzet miatt kialakult beosztásának felkavarása meggátolja a karakter eljátszását, és ezért kilép a projektből.

Összetöri a szívemet, nyilván, mégis inkább boldog és hálás vagyok a napokért, amit az év elején a stábbal tölthettem el. Mindenki szenvedéllyel teszi bele magát a projektbe, ami igazán inspiráló tapasztalat volt a számomra. Szívemből köszönöm minden rajongónak, aki kedves üzeneteket küldött nekem. Kívánom, hogy mindenkinek sikerekben gazdag legyen ez a sorozat, és szerencsésen véget érjen a forgatás. Biztosra veszem, hogy a második éved teljesen lehengerlő lesz, és most már egy rajongóként nézhetem meg, nem pedig witcherként.

A forgatás jelenleg a harmadik epizódnál jár, értesüléseink szerint az előző héten fejezték be a második részt. Nagyjából ekkor érkeznek Geralték Kaer Morhenbe a többi vajákhoz, köztük Eskelhez is. A Redanianintelligence arra tippel, hogy már van is egy új színész, és ezt a hírt a producerek hamarabb megkapták, mint mi. Ez logikus, tekintve, hogy az ilyeneket idő előtt be kell jelenteniük a színészeknek a stáb felé, ez viszont felveti a következő kérdést: ki lépett a helyére?

A rajongóknak van két tippjük, egyik sem megerősített! Az első Basul Eidenbenz, aki már az első fordulóban esélyesen indult a szerepre. Tapasztalt színész, és a testfelépítése megegyezik Thue-éval. Egyetlen hátránya, hogy még fiatal, ezért nehezen képviselhetné az idős Eskelt.

Van, aki Craig McGinlay-ra tippel. A napokban posztolt egy képet, amin Henry Cavillal szerepel, és több producert is bekövetett a The Witcher stábjából. Ő korilag tökéletes a szerepre, viszont a testfelépítése eltér, így a ruhatárat ki kellene cserélniük, amennyiben ő rá esett a választás.

2. évad Andrzej Sapkowski Cikkek Érdekességek Sorozat The Witcher - Vaják

Ki volt Rívia Geralt apja?

Ki volt Rívia Geralt apja?

Rívia Geralt az első évadban találkozott az anyjával, de az apját rejtély övezi. Íme itt van az, amit az eredeti történetek feltárnak róla.

Geraltot a vajákok nevelték már elég fiatal kora óta, de a The Witcher – Vaják sorozat első évadában az édesanyjával találkozik, Visennaval, aki kedvenc vajákuk apjának személyazonosságát titokba tartotta. Szerencsére a könyvek, amikből készült a műsor azok jobban rávilágítanak a férfi eredetére.

Andzej Sapkowski a Vaják könyvsorozat szerzője a „The Road with No Return” rövid történetben ismerteti azt, hogy Visenna és Korin mikor is találkoztak először. Geralt apja nagyon hasonlít rá ( a képességek nélkül természetesen); zsoldos volt, akinek elvileg a harc és a profitszerzés volt a fontos és nem az emberek segítése. De ahogy Geralt is gyakran megszegi a saját szabályait, így Korin állítása is, hogy csak a vagyonszerzés motiválja, mivel nála is megkérdőjelezhető ez.

A Geralt édesanyja és apja úgy ismerkedtek meg, hogy Visenna a sebesült Korinra talált egy kereszteződésben és a gyógyító ismeretei alapján ápolta a sebesült férfit. Majd egyesítették erőiket, hogy megvédjék a közeli falut a Frenegal nevű druidától és egy rákszerű szörnytől, aki a Koska fajba tartozik. Visenna és Korin vonzódtak egymáshoz ( a férfit magas, szőke, erős állú és keskeny arcúnak írják le) és a „The Road with No Return” végén elcsattan köztük az első csók.

Sosem hangsúlyozták ki, hogy Korin az apja, de a „A megvetés ideje” regényben ezt mondja Geralt Vilgefortz-nak:

Az apám, amit meg tudtam egy kis erőfeszítés árán, vándorló volt, bárdolatlan és pénzsóvár kalandor.

Ez a kis jellemzés illik Korin karakterére, ahogy a rövid történetben jellemzi magát. Geralt soha nem találkozik a történetben az apjával és a novellában pedig hozzá is teszik, hogy Visenna és Korin találkozása után, nem sokkal a férfit meg is gyilkolják. Ha akkor még nem volt halott, amikor Geralt megszületett, akkor a The Witcher – Vaják második évadában lehetséges, hogy valami visszatekintésben megjelenik.

Reméljük a második évadban többet megtudhatunk kedvenc vajákunk szüleiről és háttértörténetéről, ha szerencsénk van a szüleik találkozását is bemutatják.

Henry Cavill Hírek Netflix Sorozat Spinoff Szereplők Színészek The Witcher: Blood Origin

Henry Cavill cameoszerepet kaphat a Blood Originben?

Henry Cavill cameoszerepet kaphat a Blood Originben?

Lehet, hogy Henry Cavill újra Ríviai Geralt bőrébe bújik az előzmény sorozatban is a The Witcher: Blood Originban!?

Pár hete írtuk, hogy a Netflix egy újabb saját gyártású sorozattal lep meg minket a Vajákok világában, ahol többet tudhatunk meg a titokzatos tündékről, az emberek és szörnyek világáról és ahol az első vaják is megszületett.

Pletykák szerint a színész tárgyal már egy cameoszerepről az előzménysorozatban, de csak a sorozat vége felé tűnne fel benne. A részvételével kapcsolatban az információk még nem tisztázottak, de amint megerősítik ezt a híresztelést az biztos, hogy itt nálunk fogjátok először olvasni.

De addig is az már biztos, hogy az anyasorozatban, a The Witcher – Vaják műsorban továbbra is ő alakítja kedvenc vajákunkat, Ríviai Geralt-ot.

2. évad extrák Hírek Sorozat Soundtrack The Witcher - Vaják Videó

Sonya Belousova két új dalt mutatott meg nekünk

Sonya Belousova két új dalt mutatott meg nekünk

Abban nem kételkedhet senki, hogy Sonya és zenésztársa, Giona Ostinelli valami mágikusat hoztak létre, mikor megalkották a sorozat dallamait és azok szövegét. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már 100 millió streamnél járnak a dalok, amivel nem csak álmokat, de rekordokat is elértek. Ennek örömére Sonya betekintést engedett két másik dalba, amit még nem hallhattunk ezelőtt: The time of Axe és a Sword is Now szerzeményekbe.

A leleplezés annyira exkluzív, hogy két videót foglal magába. Egyelőre csak az első részét kaptuk meg, és várnunk kell a következő részre, de így is érdemes megnézni a videót, amiben nem csak hallhatjuk a dalokat, de Sonya azok munkálatairól is szót ejt.
Vajon ezek a dalok szerepelnek majd a második évadban?

2. évad Cast Forgatás Hírek Sorozat Színészek The Witcher - Vaják

Titokzatos karakter castingolása

Titokzatos karakter castingolása

Megjelent egy meghallgatási videó, ahol Edward Rowe egy titokzatos karakter meghallgatásán vett részt, egyenlőre a karaktert, mint „D” jelzéssel látták el. A találgatások már mennek rajongói oldalakon, hogy valószínűleg Rience karakterére keresnek embert, mivel korban és temperamentumban megfelel a könyvbeli karakternek.

A Redanian Intelligence szerint lehet akár egy új karakter is, mivel a legtöbb karakternél a valódi nevük kezdőbetűjét szokták használni fedőnévként, mint például: Dijkstra fedőneve, David volt, de nem ő lehet a titokzatos karakter vagy Riencet, Richardnak nevezték el, így szerintük ő sem lehet az.

A meghallgatásról készült videót is megtekinthetitek és lefordítva olvashatjátok a jelenetet.

Férfi: Sajnálom D, nem tudom mi történt.
D: Elaludtál őrködés közben, ez történt. Az első csatát végigcsináltad anélkül, hogy nem szartad össze magad, így kiérdemelted az esti pihenést.
Férfi: Könnyebb lesz?
D: Ébren maradni?
Férfi: A gyilkolás.
D: Amikor kisfiú voltál és az apád elküldött szántani, először fájt a kezed, ugye? Aztán jöttek a hólyagok, a bőrkeményedések és a fájdalom átterjedt a hátadra is, aztán egyre erősödtél és már a fejed fájt a mindennapi monotonitástól, ahogy a pengét használtad a földeken és a soha véget nem érő földutakat róttad. A gyilkolás nem különbözik a többi munkától. A trükk az, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy sosem lesz könnyebb. Csak elvándorol, tompábbá válik. Megtanulhatod figyelmen kívül hagyni.