Előzetes Film Henry Cavill Igazság Ligája Színészek Szinopszis Zack Snyder

Zack Snyder’s Justice League film – Előzetese és szinopszisa

Zack Snyder’s Justice League film – Előzetese és szinopszisa

Múlt héten elhoztuk nektek a Zack Snyder féle Igazság Ligájához a posztereket és a premier dátumot, ami ugye március 18.-án lesz az HBO Max szolgáltatónál és hozzánk pedig ugyanezen a napon az HBO GO-ra érkezik, először magyar felirattal és későbbiekben valószínűleg szinkronhanggal is. Ma pedig kijött egy újabb előzetes és a hivatalos szinopszisa a 4 órás filmnek.

A Zack Snyder féle Igazság Ligájában, azzal az elhatározással, hogy biztosítják, hogy Superman áldozata nem volt hiábavaló, Bruce Wayne, Diana Prince egyesítik erőiket azért, hogy összehozzanak egy metahumánokból álló csapatot, akiknek meg kell védeniük a világot, mivel egy hatalmas méretű fenyegetés közeledik a Földhöz. A feladat nehezebbnek bizonyul, mint ahogy Bruce gondolta, mivel mindegyik új tagnak szembe kell néznie a saját múltjuk démonaival és, hogy túlléphessenek azon, ami eddig visszatartotta őket és egy csapat lehessenek, aminek a végén ők alkotják a hősök ligáját. Az egyesült csapatnak, Batmannek, Wonder Womannek, Aquamannek, Cyborgnak és Flashnak talán már túl késő, hogy megmentsék Steppenwolftól, DeSaadtól, DarkSeidtól és a rettenetes szándékaiktól a bolygót.

Acélember/Man Of Steel Film Forgatás Henry Cavill Hírek Igazság Ligája Interjú Justice League Színészek Zack Snyder

Henry Cavill nem fog új jeleneteket felvenni az Igazság Ligájához

Henry Cavill nem fog új jeleneteket felvenni az Igazság Ligájához

Pár napja szárnyra kelt a hír, hogy Henry Cavill is részt fog venni a Zack Snyder féle Igazság Ligájának új jeleneteinek leforgatásában, de most megerősítették, hogy szó sincs ilyesmiről. A színész a Collidernek adott interjúban számolt be erről. Pontosan így nyilatkozott róla:

Nem forgatok semmi mást. Nem. Mindez már elkészült. Nyilván nem tudom hogy alakulnak a dolgok, hogyan változnak, alkalmazkodnak, de az attól is függ, hogy a film milyen hosszúságú és még bármi történhet az utómunkálatok során. Bármilyen tanulságot le lehetett vonni azóta, hogy kijött 4 éve az Igazság Ligája? 4 évnyi rajongói vélemény. Én most…csak megfigyelő vagyok.

A hírt úgy hozták le, hogy Gal Gadot, Ben Affleck, Ray Fisher és Henry Cavill visszatérnek Októberben egy heti forgatásra Los Angelesbe, de ezt most megcáfolta a színész és mi se látjuk esélyét annak, hogy tényleg elutazik Angliából és félbehagyja a Vaják forgatását a jelenlegi helyzetre tekintve.

Egyéb projektek Film Henry Cavill Hírek Igazság Ligája Színészek Zack Snyder

Kedvcsináló az Igazság Ligája rendezői változathoz

Kedvcsináló az Igazság Ligája rendezői változathoz

Zack Snyder nem bírt várni a hétvégén megrendezésre kerülő DCFandome eseményig, ahol ugyanis megjelenik az első előzetes az Igazság Ligájának rendezői változatához és már most megosztott a közösségi oldalakon egy kedvcsinálót hozzá.

Ha valaki eddig nem várta a rendezvényt a rövid videó után már biztosan be lesz zsongva. Mi már Bellaval nagyon várjuk, hogy még milyen érdekességeket kapunk a jövőre érkező film kapcsán, amiben Henry Cavill is szerepel, mint Superman.

Cast Egyéb projektek Henry Cavill Igazság Ligája Interjú Justice League Superman Színészek Zack Snyder

Justice Con – Az Igazság Ligájának a rendezői változata

Justice Con – Az Igazság Ligájának a rendezői változata

A hétvégén került megrendezésre a Justice Con, amin részt vett Zack Snyder rendező is és már említettük, hogy jövőre fog kijönni az Igazság Ligájának rendezői változata, úgy ahogy ő megálmodta már a legelején, de nem adhatta ki akkor a munkáját.

Most kaptunk egy rövid kis jelenetet, amiben már megtekinthetjük Superman fekete jelmezét és Alfreddal való találkozását.

Feltételezem, hogy te vagy Alfred?

 

Úgy tűnik, hogy a kiadott filmből törölt elemeket is be fogják mutatni az új filmben – és ez az a pillanat, amikor Snydert elégedettség töltheti el, mivel végre megjelenhet a vörös és kék jelmez helyett a fekete, amit a stúdió akkor elutasított.

Ezt mesélte Zack Snyder:

Folyamatosan veszekedtek velem a fekete jelmez miatt és azt mondták, hogy nem jó ötlet.

Végeztünk pár igazítást, ami megkönnyíti az elfogadását. Tudtuk, hogyan hajtsuk végre a változtatást rajta. Csomó kísérletet végeztünk rajta, hogy biztosak legyünk abban, hogy le tudjuk-e ezt váltani, mert őszintén szólva a stúdió nem volt benne. Tudtam, hogy kell ez a fejlődés ide, miután feltámadt a halálból. De így vélekedtek a fekete jelmezről: „Megpróbálod a filmet egy sötétebb irányba terelni és ez nem szórakoztató.”

Snyder ismét egy közel 4 órás filmről beszél – már azóta ezen gondolkozik, amióta összeállította az első verziót és kiderült, hogy elkészítheti a rendezői változatot még 2017 februárjában.

Mindenki a teljes történetet láthatja majd…ez egy tiszta bemutatás, amit semmi sem akadályoz meg, kivéve az, amit mi gondolunk fantasztikusnak.

Beszélt Joss Whedon féle Igazság Ligájáról is.

Elpusztítanám azt a filmet. Felgyújtanám, mint hogy egyetlen jelenetet is használjak belőle, amit nem én vettem fel.

Zack Snyder azt is megemlítette, hogy jelenleg a címen is megy a huzavona, de a jövő hónapba megrendezett DC Fandome rendezvényen erre is fény derül, hogy meg tudtak-e egyezni a stúdióval, de nem csak az derül ki, hogy az Igazság Ligája címet viselheti-e majd a jövőre érkező film, hanem hogy egyben jelenik majd meg vagy több részes minisorozatként.

A DC Fandome keretein belül fog megjelenni a filmhez az első kedvcsináló is, úgyhogy az augusztusi hónap többszörös meglepetést is tartogat, mind a DC filmek és a The Witcher rajongótáborának is.